2024-12-08 10:00 Előtér
Sándor Ildikó
Mi hívta életre az előadássorozatot?
Megyeri Lénával már korábban is dolgoztam együtt, és mikor kultúráról, táncról és zenéről esett szó, felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha a tánc történetéről is beszélgetnénk egy előadássorozat keretében. Az elmúlt évadban egy kisebb befogadóképességű, alapvetően színházi térben játszottuk, ezért hihetetlen öröm számunkra az, hogy szeptembertől a tökéletes helyen, a tánc otthonában tudjuk előadni.
Aki eddig idegenkedett a balett műfajától, ezáltal közelebb kerülhet hozzá?
Reményeim szerint általánosságban a tánchoz kerül közelebb az, aki eljön, miután a klasszikus, romantikus balett viszonylag vékony szelete a tánctörténetnek. De ezt Léna ismeri igazán, én azt szeretném elérni, hogy a zenének azt a fajta funkcionalitását megértsék az emberek, hogy amikor táncra kell komponálni, a táncosoknak a "lába alá" kell zenét írni, akkor egy zeneszerző nem teheti meg azt, hogy ül az íróasztalánál vagy a zongoránál, és mikor homlokon csókolja a múzsa, leírja a hangjegyeket úgy, ahogyan azt ő akarja. Tehát egészen másképp alkotnak a komponisták akkor, ha tánccal kerülnek kapcsolatba.
Ez egyfajta missziónak hangzik. Mi a célod, milyen gondolatokkal távozzanak a megjelentek?
Abban bízom, hogy aki eljön, abban kíváncsiságot ébresztünk, és új perspektívát mutatunk számára egy táncelőadás befogadásához. Ha megértjük a táncnak és a zenének a közös nyelvét, akkor véleményem szerint egy sokkal magasabb művészi és szellemi szinten tudjuk nézni a táncelőadásokat. Sok esetben az ember a táncelőadásokon úgy vesz részt, mint egy templomi szertatáson - ül a nézőtéren, mint a hívek serege a templomban -, nem pedig aktív résztvevőként, követve a szellemi vagy történeti mondanivalót. Ha sikerül ezt a fajta magasztos, áhítatos környezetet elhagyni, és ráébreszteni az embereket arra, hogy ezek az előadások nekünk szólnak, akkor ez szerintem frissíti, új kontextusba helyezi a tánchoz való hozzáállást is.
Hogyan épül fel az előadás?
Senki se egy tanórát képzeljen el, ahol kiáll a tanár és beszél, sokkal inkább egy interaktív, számos vizuális tartalommal - videó vetítés - és zenei betétekkel illusztrált, komplex művelődéstörténeti előadást. Ezek nem előre begyakorolt szövegek, hanem Léna és köztem párbeszéd alakul ki, melynek része akár az is, hogy bizonyos témákban nem értünk egyet, és jó értelemben véve vitázunk. Én magánemberként is olyan könyveket olvasok, amik szórakoztatnak, ezért az előadásban is igyekszem a táncra írt zene különféle változásait úgy bemutatni, hogy az érdekes, izgalmas legyen, például jó pár anekdotát, sztorit is elmesélek.
Korábban azt tapasztaltam, ahogy közeledtük a kortárs művek felé, úgy vált a közönség egyre nyitottabbá, és egyre több kérdést tett föl, vagy akár osztott meg velünk olyan érdekességeket, amiről mi sem tudtunk.
Ha magánemberként beülsz egy táncelőadásra, akkor is a zene felől közelíted meg? Tudsz élvezni egy olyan produkciót, melyben a zene nem áll hozzád közel?
A szívemhez igazán a kortárs táncelőadások állnak közel, mert ha egy klasszikus zeneműre koreografált produkciót nézek, folyamatosan ott szólnak a fejemben azok a hangok, amelyek a művet, mint zenekari muzsikát juttatják az eszembe, és nem tudok ettől eltávolodni.
TD.