Ma kell élni!

A halál nem feltétlenül félelmetes - lehet vonzó, megnyerő és mélyen emberi is. A Halál és a lányka új színpadi feldolgozása Szőllősi Krisztina koreográfus személyes látásmódján keresztül mutatja meg az elmúlás elfogadásának folyamatát, ahol tánc, zene és próza különleges egységben mesél a végesség szépségéről és az élet súlyáról.

Régóta foglalkoztat téged ez a film-, képző-, és előadóművészetben egyaránt gyakran visszaköszönő téma.

Konkrétan egyetemista korom óta érdekelt a Halál és a lányka története, volt szerencsém Robert North koreográfiájában a női főszerepet betanulni. Magával ragadott a dal, amit Franz Schubert ezen a címen szerzett, és tudtam, hogy egyszer majd visszatér az életembe, mert mozgott bennem, hogy a saját nyelvezetemen belül hogyan tudnám színpadra állítani. Amikor lehetőséget kaptam rá a Győri Balettől, szembejött velem az on-line térben Dr. Farkas Levente András jogász és kultinfluenszer, és mint a halál karakterére alkalmas személy rendkívül megfogott, ezért Velekei László igazgató úrral arra gondoltuk, hogy bevonhatnánk a készülő előadásba. Levente prózai megszólalásai adják a táncjáték különlegességét, de nem csupán narratív szöveget mond, hanem a rá jellemző személyes tartalmakat osztja meg, amelyek rendkívül jól kapcsolódnak a halál kérdéséhez. Nem megtöri, mégis önálló módon mozog a koreográfián belül; nem megmagyarázza a látottakat, hanem kiegészíti a mozgás nyelvét. Az ő, vagyis a halál táncos alteregóját Luka Dimic jeleníti meg.

Ahogy említetted, foglalkoztatott, a saját nyelveden hogyan tudod színre vinni Schubert darabját.

A Halál és a lányka című verset eredetileg Matthias Caludius írta, ez inspirálta Schubertet. Az általa írt dalból azután 1824-ben, a zeneszerző halálához közel egy vonósnégyes született. A zene egy fiatal lányról mesél, aki szembesül a halállal és számos stádiumon megy keresztül, mire eljut az elfogadásig. Csatlakozva a zenei motívumok által sugalltakhoz: nem félelmetesnek ábrázoltam a halált, nem úgy képzeltem el, mint elrettentő figurát, hanem természetes, mi több: jóképű, megnyerő, kellemes karakternek. A lánykához való közeledése során az atmoszférát csodálatosan teremtik meg a Győri Balett táncművészei. A barátnő (Szendrey Rebeka) is megjelenik, általa még inkább megértjük a főszereplő vívódásait, Levente pedig minden stádium között hol meglehetősen nyersen beszélve, hol drámaian, vagy éppen érzelmesen kíséri a folyamatot. A darabom üzenete nem az, hogy szeretném megszépíteni a közönség számára a halált, hanem csupán annak elfogadását szeretném hangsúlyozni. A halál tudata súlyt ad annak, hogyan éljünk és, hogy ma kell élni!

Miért foglalkoztat ilyen mélységekig a halál egy hozzád hasonló fiatal alkotót?

Ne gondolj személyes élményre, jóllehet volt már halálfélelmem. Mint említettem, a zene hatott rám a leginkább: rendkívül kifejező, feszültséget árasztó és nem utolsó sorban gyönyörű. Minden dallamban a mélységet, a drámát keresem. Sokan mondták a próbafolyamat során, hogy biztosan azért nyúlok ilyen bátran ehhez a témához, mert nem félek eléggé a haláltól.

És nem félsz?

Inkább érdekel: ha valaki közel kerül hozzá, miért fél? Mert nem tudja, mi következik utána? Vagy mert fájdalmas azoknak, akik itt maradnak? Lehet, hogy tényleg nem félek eléggé a haláltól. A próbafolyamatban legjobban az érintett meg és azt tartottam a leginkább költőinek, hogy egy fiatal lányról van szó. Sok stádiumon megy keresztül, mire elér a végéhez, és az én olvasatomban ez a leggazdagabb időszak. Meg akartam ragadni, hogyan tud a végén megértéssel, elfogadással és békével távozni. Ez a legnehezebb, hiszen idős emberek sem tudják könnyen feldolgozni az elmúlást. Ami engem illet, nem szeretném elérni azt a kort, amikor gondoskodni kell rólam, ha már ki vagyok szolgáltatva másoknak. Lehet, hogy megmagyarázhatatlan a vonzódásom ehhez a témához, nem tudom...

Mi a megfejtése a darabodnak?

Most spoiler következik! Úgy kezdődik, hogy Levente beszélni kezd, a lánykát játszó Kovács Eszter egyedül táncol, a társulat pedig a sötétben bent áll, a halál hangulatát éreztetve várakozik. Levente nyersen, számszerűsítve, vázolja a nézőknek, hogy a statisztikai adatok szerint jövőre már heten azok közül, akik most itt ülnek, nem lesznek közöttünk. Ilyenkor érzem a közönség döbbenetét. Na, ez a pillanat, ez a találkozás érdekel, amikor kimondjuk az igazságot! Nem kell ráfeszülni természetesen a halál tényére. Nekem ez annyit üzen, hogy amiért itt vagyok ezen a világon, azt jó szívvel, minőségi módon csináljam végig. Attól a pillanattól kezdve, amikor a lányka megtudja, hogy hamarosan meghal, egészen addig, amíg ez be nem következik, a leggyönyörűbb érzések töltik be a lelkét! Érzi a súlyát a létezésnek, annak, hogy nincs sok ideje. Éppen ezért pozitív figura a halál, mert vele megéli a múlandóság szépségét.

Gáti Katalin Teodóra