Műfajnéptánc
Felvonások száma1
Időtartam70
Több mint húsz évvel ezelőtt Cseh Tamás Katonadalok című lemezével állított felejthetetlen emléket valamikori dédapáinknak, azoknak a magyar katonáknak, akik a hazáért, a közös eszméért adták fiatal életüket, vérüket. A zene és a dal fennmarad a közös emlékezetben, ám a tánc csak mint egy letűnt emlék kavarog a múlt messzeségében, az eltűnt idők hús-vér embereinek mozdulataiban. Toborzó című műsorunkban mi most újra felidézzük ezeket a mozdulatokat, a régmúlt üzeneteit és fejet hajtunk azok előtt a magyar huszárok, katonák, bakák előtt, akik életüket adták a nemzetért, akik védték a magyar hazát és ezzel követendő példát mutattak minden nemzedéknek.
Előadja Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckara és zenekara,
valamint a Honvéd Férfikar
Díszlettervező: Tóth Kázmér (Somogyi Győző huszár illusztrációi alapján)
Jelmeztervező: Zs. Vincze Zsuzsa
Zenei szerkesztők: Papp István Gázsa, Takács Ádám, D. Tóth Sándor
A műsorban elhangoznak Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Karai József kórusművei, valamint Vivaldi zeneművének egy részlete.
Hangfelvételről Cseh Tamás: Katonadalok című lemezének zenei részletei hallhatóak.
Koreográfusok: Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa, Sánta Gergő, Tókos Attila
Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa Kossuth-díjas, Harangozó-díjas, érdemes művész
Rendező: Zsuráfszky Zoltán a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas, kiváló művész
Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.