Műfajkortárs
Felvonások száma1
Időtartam60
BérletKortárs balett bérlet/4
Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára,
úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket,
hogy újakat fogadjon el helyükbe." - idézet a Bhagavad-gítából
A 30 éves Bozsik Yvette Társulat Körforgás címmel mutatta be legújabb produkcióját a Nemzeti Táncszínházban. A próbafolyamat alatt a táncművészek a koreográfussal együtt, az önismeret és közös gondolkodás útján alakították saját szerepüket és jelenlétüket.
Az örök körforgás, avagy a samsara az anyagi világban ismétlődő születés és halál. Az élőlény addig vándorol különböző testeket öltve, amíg tudata teljesen meg nem tisztul, és alkalmassá válik a tiszta szeretet útjára lépni. Mindaddig, amíg az illúzió rabja, nincs esélye a megszabadulásra. Amíg boldogságát nem lelki síkon keresi, addig a samsara foglya marad. A önmegvalósított személy felismeri lelkének mivoltát, és minden élőlényben meglátja a lelket. Mihelyt elkezd tudakozódni mindennek a forrása után, megnyílik az út haza, valódi otthona, a lelki birodalom felé.
A Körforgás című darab látványosan és érzékletesen mutatja be az emberi inkarnációs folyamatot, és az élet három szakaszát a fogantatástól az elmúlásig. Felöleli a fizikai, lelki, szellemi vonatkozásokat, fejlődési és transzformációs stádiumokat. Teszi ezt a táncművészet eszközeivel, Philippe Heritier a darabhoz komponált zenéjére.
Előadják: Bozsik Yvette, Vati Tamás, Iványi Mirkó, Hasznos Dóra, Hortobágyi Brigitta, Samantha Kettle, Bujdosó Anna, Krizsán Dániel, Gombai Szabolcs, Maurer Milán, Zambrzycki Ádám
Zene: Philippe Heritier
Fény: Pető József
Látvány: Vati Tamás
Kreatív producer: Iványi Marcell
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Jelmezkivitelező: Matisz Gábor
Konzultáns: Karakó István, Hajas Zsófia
Asszisztens: Soós Erika
Koreográfus: Bozsik Yvette és a társulat táncművészei
Rendező: Bozsik Yvette
Támogatók: Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Magyar Művészeti Akadémia