Ugrás a tartalomra

2024-03-01 10:00 Kamaraterem

Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Gáll Viktória Emese

2024-03-01 10:45 Kamaraterem

Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Gáll Viktória Emese

2024-03-01 17:00 Nagyterem

Kolozsvári piactéren

Magyar Állami Népi Együttes - Hagyományok Háza

Diótörő

Diótörő

Szegedi Kortárs Balett

Nagyterem / 2023. december 22. 15:00

Műfajgyermek

Felvonások száma1

Időtartam60

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892 márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balettirodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

Karácsony este együtt díszíti a család a szalonban felállított hatalmas fát. Sorra érkeznek a vendégek, megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt. A gyerekek keresztapja, Drosselmeyer diótörő bábot ajándékoz Marikának. A kislány az este izgalmai után új játékával aludni tér. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, játékok életre kelnek, a szobát egerek népesítik be, és fosztogatni kezdik a fát. Megindul a kalandok sorozata. Később Diótörő herceg boldogan köszönti a szépséges leányzóvá serdült Marikát - Mária hercegnőt. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben.


Marika: Diletta Savini
Diótörő: Czár Gergely

Drosselmeyer nagybácsi: Kalmár Attila
Frici Marika testvére: Vincze Lotár
Anya és Egérkirálynő: Nyeste Adrienn
Apa és Tortavár ura: Francesco Totaro
Dada és Cukorszilva Tündér: Bocsi Petra
Barbie és Rózsahercegnő: Diletta Ranuzzi
Baltazár a bátor: Kiss Róbert
Egérkirály: Graziano Bongiovanni
Rózsaherceg: Füzesi Csongor
Kínai lány: Nier Janka
Arab lány: Miriam Munno
Spanyol lány: Letizia Melchiorre

Gyerekek, egerek, hópihék, édességek: Desirée Bazzani, Miriam Munno, Letizia Melchiorre, Nier Janka, Füzesi Csongor, Graziano Bongiovanni, Vincze Lotár

Zene: P. I. Csajkovszkij
Fény: Stadler Ferenc
Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele
Fejdísz: Zazzy Design
Díszlet, jelmez: Horányi Júlia
KOREOGRÁFUS: JURONICS TAMÁS
Művészeti vezető: Juronics Tamás

Igazgató: Pataki András

Partnerek:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szegedi Nemzeti Színház, Kulturális és Innovációs
Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Kortárs Balettért Alapítvány
Novotel Hotel – Szeged, CE Glass Company, Busz Travel – Császár József, Hétkávézó, Pick Szeged
Kézilabda, Palánta Salátabár, Szegedi Közlekedési Társaság, Porsche Szeged, Porsche M5, Skechers
Central Eastern Europe

KIM NKA Millenaris Eisberg