A színház valamiféle tündérország, ahol bármi megtörténhet

Hogyan kerültél a Táncszínházhoz?
Egész életemet a tánc szeretete hatotta át. Gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy egyszer én is majd a színpadon pergek-forgok. A sors mégis másképp döntött, én pedig végül megbeszéltem magammal, hogy az is elegendő, ha egy színházban dolgozom.

Amikor adminisztrátort keresett a Táncszínház, rögtön kapva kaptam az alkalmon, és soha, egyetlen percet sem bántam meg. Szeretem a színház illatát, a kollégáim munkáját figyelni, és még mindig élvezem a színház atmoszféráját. Számomra a színház mindig is valamiféle tündérországnak tűnt, ahol bármi megtörténhet.

Melyik aktuális táncelőadást ajánlanád és miért?
Nagyon sok kedvenc előadásom van, mindig a szívem szerint ajánlok előadásokat a vevőkörömnek, most mégis a gyerekelőadásainkat emelném ki. Nem csak a magas színvonal miatt, hanem a közönség miatt. Látni az izgatott, csillogó szemeket, és hallani az önfeledt kacagásokat, mindig könnyeket csal a szemembe. A gyerekek őszintén reagálnak az előadásokra, akkor tapsolnak, amikor úgy érzik, hogy kaptak valamit a táncosművészektől.

Mi volt az első táncszínházi élményed?
Első táncszínházi élményem az volt, amikor édesanyám hétévesen elvitt az Operába A hattyúk tava előadásra. Megbabonázva néztem végig a történetet, és a végén nem akartam hazamenni. Meghatározó élmény lett számomra, amely egész életemben elkísért. Gyermekkorom minden nyara gyakorlással telt: a Kanadában élő balettművész nagynéném boldogan tanított, mert mindig csak azt hajtogattam, hogy én táncosnő leszek. Végül nem lettem táncosnő, csak egy boldog ember, aki mindent megkapott az élettől. 

Vasvári Szilvia, jegypénztáros