Elérhetőségeink:
1014 Budapest I., Színház u. 1-3.
Tel.: (1) 201-4407, 457 08 48, 375 86 49
info@tancszinhaz.hu
Térkép »
Ajánló
2013. május 23., csütörtök
19:30 - Nemzeti Táncszínház, Refektórium
Veszprémi Táncműhely: Porcelán
(Bemutató)

10. TÁNCFÓRUM
2010. április 17-29.
A Tánc Világnapját 1982 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én táncelőadásokkal ünneplik szerte a világon. Ez a táncművészet legnagyobb ünnepe, amelyhez kapcsolódóan a Nemzeti Táncszínház immár tizedik alkalommal rendez fesztivált.
|
|
|
Kedves Vendégeink!
Bevallom, nem vagyok a szavak embere. Egykori táncosként még ma is könnyebb lenne eltáncolnom, mintsem leírnom, amit érzek és gondolok. Most azonban - a Táncfórum tizedik évfordulója kapcsán - mégis megpróbálom mozdulatok helyett szavakkal kifejezni örömömet.
Szinte hihetetlen, hogy idén már tizedik alkalommal rendezünk fesztivált a Tánc Világnapja tiszteletére. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, nagy örömmel mondhatom, hogy számos új magyar produkció született erre a fesztiválra. Arra is büszke vagyok, hogy olyan külföldi táncegyütteseket sikerült meghívnunk a Táncfórumra, mint például a legendás Merce Cunningham Dance Company, a Shen Wei Dance Arts vagy a Cloud Gate Dance Theatre of Taiwan, akik a fesztivál alkalmából léptek fel először Magyarországon.
Követve ezt a hagyományt, a jubileumi Táncfórum vendégeként először jár hazánkban a világhírű Les Ballets Trockadero de Monte Carlo (USA).
Idén is több magyar bemutató szerepel a fesztiválon. A Bozsik Yvette Társulat a Péter és a farkas című új gyermekelőadását mutatja be, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat pedig Répa, retek, mogyoró címmel készül új előadással a legfiatalabb közönség számára.
Premierre készül a Duna Művészegyüttes Barocco rustico - A négy évszak címmel, a Duda Éva Társulat Faun című új produkciójával mutatkozik be a jubileumi Táncfórumon.
A Magyar BalettSzínház és a South Bohemian Ballet Bumm... címen mutatja be nemzetközi programját, s a fesztivál keretében látható először Budapesten a Szegedi Kortárs Balett Unisono című előadása.
A programban Fodor Zoltán alkotói estje is helyet kapott, melyen saját együttese, az Inversedance, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei lépnek fel.
Grecsó Zoltán is új produkcióval, Pikáns történet / A Hullámos és a Nimfa címmel készül a fesztiválra. A jubileumi Táncfórumhoz egy fotókiállítás is kapcsolódik, amelyet Papp Dezső emlékére rendezünk közösen az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumával.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Tánc Világnapján rendezett gálaest keretében adják át a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai díjait is: "Az évad legjobb férfi és női táncosa", "Az évad legjobb alkotója", "Az évad legjobb végzős növendéke" díjakat, valamint az "Életmű-díjat" és a "A Táncművészetért-díjat".
A legnagyobb örömöt az jelenti számomra, amikor részese lehetek annak az élménynek, hogy a színpadon fellépők és a nézőtéren ülők egyaránt jól érzik magukat. Bízom benne, hogy az elmúlt tíz évben rendezett fesztiváljaink, és az idei is örömet varázsol napról-napra nézőink lelkébe.
Szeretettel várjuk Önöket!
Török Jolán
ügyvezető igazgató
Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft.
PROGRAM
NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ - SZÍNHÁZTEREM
18. vasárnap, 10.30 óra
bemutató
Péter és a farkas
Bozsik Yvette Társulat
NAPSUGÁR BÉRLET (4)
20. kedd, 19.00 óra
bemutató
Barocco Rustico - A négy évszak
Duna Művészegyüttes
22. csütörtök, 10.30 és 15.00 óra
bemutató
Répa, retek, mogyoró
Magyar Mozdulatművészeti Társulat
24. szombat, 19.00 óra
bemutató
Faun
Duda Éva Társulat
25. vasárnap, 10.30 óra
Péter és a farkas
Bozsik Yvette Társulat
26. hétfő, 19.00 óra
Ezeregyév
ExperiDance - Román Sándor Tánctársulata
28. szerda, 19.00 óra
BEMUTATÓ
Fodor Zoltán alkotói estje
Közreműködik az Inversedance - Fodor Zoltán társulata és a Magyar Táncművészeti Főiskola
NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ - REFEKTÓRIUM
27. kedd, 19.30 óra
A 10. TÁNCFÓRUM keretében
bemutató
Pikáns történet / A Hullámos és a Nimfa
Grecsó Zoltán
MŰVÉSZETEK PALOTÁJA - FESZTIVÁL SZÍNHÁZ
17. szombat, 19.00 óra
budapesti bemutató
Unisono
Szegedi Kortárs Balett
18. vasárnap, 19.00 óra
Bartók-trilógia II. rész: Labirintus
Magyar Állami Népi Együttes
19. hétfő, 19.00 óra
Verseny gálaest
Magyar Táncművészeti Főiskola
21. szerda, 22. csütörtök, 23. péntek, 19.00 óra
vendégjáték
Les Ballets Trockadero de Monte Carlo (USA)
24. szombat, 15.00 és 19.00 óra
Boldogság 69:09
ExperiDance - Román Sándor Tánctársulata
25. vasárnap, 19.00 óra
BEMUTATÓ
Bumm...
Magyar BalettSzínház, South Bohemian Ballet
26. hétfő, 19.00 óra
Monarchia
Honvéd Táncszínház
27. kedd, 19.00 óra
30 éves a Győri Balett
Adiemus / Halál és a lányka / Kakas
ünnepi balettest két részben
29. csütörtök, 19.00 óra
Gálaest a Tánc Világnapja Tiszteletére
a Magyar Táncművészek Szövetsége rendezésében
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.




