2021-10-18 10:00 Nemzeti Táncszínház – Próbaterem

Tükörben

Nemzeti Táncszínház

2021-10-18 15:00 Nemzeti Táncszínház – Próbaterem

Tükörben

Nemzeti Táncszínház

2021-10-18 19:00 Nemzeti Táncszínház Nagyterem

Chaos | The Waves

Győri Balett

Pataky Klári Társulat

A Pataky Klári Társulat Pataky Klári koreográfus köré szerveződő, 2003 óta folyamatosan működő, és évente rendszeresen bemutatókkal jelentkező projekt alapú művészi formáció. Pataky Klári munkáiban folyamatosan a művészi arculata megújítására, illetőleg egy csak rá jellemző formanyelv kialakítására törekszik. Darabjaiban minden egyes alkalommal új témákat, és ezekhez új formákat keres. 2014-ben a szakma Imre Zoltán-díjjal jutalmazta, 2008-ban Lábán Rudolf-díjban részesült és a Veszprémi Tánc Fesztiválon is több alkalommal díjazták alkotásait.

A Pataky Klári Társulat előadásai az elmúlt években több alkalommal voltak láthatóak a Nemzeti Táncszínház régi épületében is, de a Társulat elsődleges játszóhelyévé a Táncszínház az elmúlt három évben vált. Mint egy táj című darabjuk volt az első olyan előadás, ami Táncszínházba készült, és bár az épület megnyitásának elhúzódása nem tette lehetővé az itteni bemutatót, a továbbjátszása már itt valósulhatott meg. 2020-ban már a Kisteremben tarthatták a következő bemutatójukat Kis esti vakság címmel. 2021 februárjában - egy hosszú pandémiás évet követően - ugyanitt tartották Csönd című előadásuk online bemutatóját. A Társulat 2021 végére tervezi új bemutatóját a Táncszínház Kistermében. A projekt alapon működő együttes több évi átmenetiség után talált otthonra a Nemzeti Táncszínházban.

 

Az együttes tagjai:

Művészeti vezető, koreográfus: Pataky Klári
Fénytechnikus: Vajda Máté
Táncművészek: Bujdosó Anna, Bot Ádám, Lukács Levente, Rácz Réka, Széki Zsófia, Temesvári Zsófia



Támogatók